A HER-autizmus önkéntes csapat társalapítójaként, szociálantropológusként és háromgyermekes anyaként – köztük egy tízéves, nem beszélő autista lányként – olyan Európát képzelek el, amely valóban magáévá teszi a sokszínűséget, nemcsak politikaként, hanem mindennapi gyakorlatként is. A sokszínűség nem kezelendő probléma. Függetlenül attól, hogy ez a sokféleség az életkorból, a nemből, a származásból, a fogyatékosságból vagy az egészségi állapotból ered, azt az élet minden területén üdvözölni kell és tükrözni kell. A fogyatékosság az emberi tapasztalat számos kifejezésének egyike. Mivel az EU-ban minden negyedik ember valamilyen fogyatékossággal él, a társadalmi befogadás nem marginális kérdés, hanem a demokrácia központi eleme. Határozottan támogatom egy uniós szintű személyi segítségnyújtási rendszer létrehozását, amely az autonómián, a választáson és a méltóságon alapul. Ez jelentős lépés ahhoz, hogy az egyének képesek legyenek teljes mértékben és függetlenül élni. Hasonlóképpen, az etikus, inkluzív technológia hatalmas potenciállal rendelkezik a kommunikáció, a hozzáférhetőség és a mindennapi élet javítására minden képességű ember és minden generáció számára. Az empátia által vezérelve a technológia erőteljes kiegyenlítővé válik. Európaiakként azt is biztosítanunk kell, hogy intézményeink világos, inkluzív nyelven szólaljanak meg, hogy minden polgár megértse őket, részt vehessen bennük és meghallgassák őket. Az empátiának demokratikus szükségszerűségként a politikai párbeszéd alapvető részévé kell válnia. Azok a politikák, amelyeket ma alakítunk, meghatározzák majd a holnap szolidaritását és méltányosságát. A mindenki számára elérhető Európa nem álom. Ez egy felelősség.