A nemzedékek közötti valódi igazságosság biztosítása érdekében túl kell lépnünk a végtelen növekedésen alapuló gazdasági modelleken. Európa növekedés utáni megközelítése elismeri, hogy a jólét nem épülhet az erőforrások túlzott felhasználására, az ökológiai pusztításra, az egyenlőtlenségek elmélyülésére és a nem fizetett ápolási-gondozási munka alulértékelésére, amelyek mindegyike aláássa a jövő generációinak jólétét. A nemzedékek közötti valódi igazságosság azt jelenti, hogy bolygónk tűrőképességének határain belül élünk, és időben igazságosan osztjuk el az erőforrásokat. Ehhez el kell mozdulni a GDP-növekedés elsődleges célkitűzésétől a jóllét és a gondozás mint központi szakpolitikai cél felé. A közberuházásoknak a társadalmi és ökológiai rezilienciát – a gondozási munkát, az oktatást, az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást – kell előtérbe helyezniük, nem pedig a növekedést önmagában. A kormányoknak figyelemmel kell kísérniük és irányítaniuk kell a magánszereplőket és a finanszírozást, akár tőkeellenőrzések és állami tulajdoni struktúrák révén, hogy a nyereségességi ösztönzőkön túlmutató, szélesebb körű társadalmi célokat érjenek el. A költségvetési kereteknek tükrözniük kell ezt az elmozdulást, olyan eszközökkel, mint a jóllét és a nemek közötti egyenlőség szempontját érvényesítő költségvetés-tervezés, valamint progresszív adózási intézkedések (pl. vagyonadó), amelyek biztosítják, hogy a források mai felhasználása ne a holnap kárára történjen. A növekedés utáni feminista megközelítés integrálása a nemzedékek közötti igazságosságba elengedhetetlen annak biztosításához, hogy a gazdasági rendszerek az emberek és a bolygó javát szolgálják – most és a jövőben egyaránt. Nemcsak arról van szó, hogy elkerüljük a károkat, hanem arról is, hogy egy véges bolygón generációkon átívelő, közös, fenntartható jólétet építsünk.