A nyugati demokráciák általános tendenciája egyértelmű. A nulla órás szerződésekre vagy ideiglenes pozíciókra való áttérés, a munkahelyek biztonságának csökkentése, a bérek csökkentése és bizonyos munkakörök mentesítése a minimálbér-garanciák alól. Ez történt Európában is, például a kiküldött munkavállalókról szóló irányelv (2016/1234/EU) 3. cikkének (3) bekezdésével, amely mentesítette a közlekedési ágazatban dolgozókat a minimálbér alól. Ugyanakkor a fehérgalléros szektorban egyre több embert vesznek fel külső tanácsadóként bizonytalan szerződésekkel, amelyek hihetetlenül stresszesek és nem hagynak biztonságot. Miért csináljuk ezt, miért az egyetlen beszélgetés a "versenyképességre" és a hatékonyságra összpontosít, miközben azzal áltatjuk magunkat, hogy a foglalkoztatás magas, de csak a szörnyű munkakörülmények és szerződések miatt? Az EU-nak több forrást kell fordítania az oktatási ágazat javítását, valamint a jobb és biztonságosabb munkakörülmények megteremtését célzó szakpolitikák és ajánlások támogatására. De ha a döntéshozatali folyamat nem csupán egyoldalú, azaz a vállalkozásoktól az Európai Bizottságig terjed, és nem veszi figyelembe a fiatalabb generációk és a munkavállalók véleményét, hogyan valósulhat meg ez a váltás?