Olyan EU-t képzelek el, ahol közös jövőnk alakítása során minden generáció – fiatal, idős és köztes generáció – véleményét egyformán értékelik. Egy valóban virágzó társadalom kialakításánál fogva generációk közötti lenne: ahol a fiatalok innovációt és energiát hoznak, az idősebb generációk bölcsességet és tapasztalatot kínálnak, a középkorú generációk pedig vezetéssel és együttműködéssel segítenek áthidalni mindkét világot. Minek kellene most történnie, hogy ez valósággá váljon? Minden jelentős szakpolitikának – az éghajlattól a lakhatáson át a digitális átalakulásig – magában kell foglalnia az ifjúsági tanácsokkal, a vezető hálózatokkal és a generációk közötti fórumokkal folytatott hivatalos konzultációkat annak biztosítása érdekében, hogy a döntések valamennyi korcsoport javát szolgálják. Az oktatásnak nem szabadna megállnia az iskolában. Olyan robusztus programokra van szükségünk, amelyek segítik az idősebb felnőtteket abban, hogy továbbra is elkötelezzék magukat az új technológiák mellett, és polgári és demokratikus műveltséggel ruházzák fel a fiatalokat. A városoknak elő kell mozdítaniuk a közös közösségi csomópontokat, ahol a generációk találkozhatnak, ötleteket cserélhetnek és kapcsolatokat építhetnek – a közös lakhatási projektektől a vegyes korú kulturális központokig. Az éghajlati igazságosság természeténél fogva generációk közötti. A döntéseknek figyelembe kell venniük a hosszú távú környezeti hatásokat, és a fiatalokat aktívan be kell vonni a fenntarthatósági stratégiákba. Az egységes Európa az egységes generációkkal kezdődik. Építsünk hidakat, ne falakat a korcsoportok között, és alakítsunk ki olyan politikákat, amelyek életkortól függetlenül minden polgárt segítenek abban, hogy hozzájáruljon a virágzó társadalomhoz, és részesüljön annak előnyeiből.