Amikor a generációk közötti méltányosságról beszélünk, gyakran arra összpontosítunk, amit hátrahagyunk: adósság, éghajlati kérdések, megoldandó rendszerek. De van valami, amit gyakran figyelmen kívül hagyunk: A fiatalabb generációk tudatossági szintje gyorsan fejlődik. Az MI-hez hasonlóan tudatosságuk és érzékenységük exponenciálisan növekszik. Mégis ugyanabba a régi csapdába esünk – feltéve, hogy „jobban tudjuk”, hogy életmódunk felsőbbrendű. Ez nem hidakat épít; falakat épít. Összekapcsolódást hoz létre, nem bölcsességet. És a bölcsesség csak ott van, ahol bizalom van. Napjainkban sok fiatal számára az életkor önmagában már nem ok a bizalomra, hanem a hitelességről, a relevanciáról és a közös megértésről szól. Ha az idősebb generációk nem találnak új módot bölcsességük kifejezésére, az hallatlanul elhalványulhat. Ahelyett, hogy ezzel a valósággal ülnénk, gyakran rohanunk a megoldásokba. Politikák, kampányok – jó szándékúak, de gyakran félrediagnosztizált problémákon alapulnak. Nem tudod megjavítani a kapcsolatot, ha nem érted a szakítást. A tudatossági szakadékot nem lehet olyan eszközökkel áthidalni, amelyek nem érintik meg a szívét. Mit jelent tehát az idősebb generációk „tudatának növelése”? Talán új gyakorlatokkal kezdődik: mélyebb hallgatás, megtestesült előrelátás és generációkon átívelő közös alkotás. Az olyan eszközök, mint a magával ragadó történetmesélés, a virtuális valóság és a kollektív képzelet - különösen a gyermekek bevonásával - segíthetnek abban, hogy érezzük az utat a megértéshez. Mert csak ha valóban megértjük a szakadékot, akkor kezdhetjük el bezárni.