Úgy érzem, hogy a generációk közötti "pozitív összeg" gondolkodásmódról a "nulla összegű" gondolkodásmódra váltottunk. A pite már nem lesz nagyobb – most a kérdés a következő: Igényeljem a pite egy részét, vagy hagyjak belőle más generációknak is? Ezt a szemléletváltást két alapvető tendencia idézte elő: Demográfiai változás és éghajlatváltozás. Két pusztító világháború után Európa és a világ nagy része hihetetlen visszatérést tett a 20. század második felében: A gazdaságok növekedtek, az innovációk javították az életminőséget, a globalizáció és a szabad kereskedelem a luxuscikkeket megfizethető árukká változtatta. A generációk közötti társadalmi felfelé irányuló mobilitás ígérete hiteles volt: "Azt akarom, hogy a gyerekeimnek jobb legyen, mint nekem" - ez egy értelmes ideál volt. Úgy tűnik azonban, hogy a kilencvenes évek óta a pite lassan már nem nagyobb, legalábbis Európában. Nincs olyan érzésem, hogy az Y-generáció és a Z-generáció nagyon optimista lenne a jövőt illetően. Társadalmaink öregszenek, ami végül szociális jóléti rendszereink összeomlásához vezet. Ugyanakkor egyre melegebb éghajlat felé haladunk, amely súlyos hatással lesz jövőbeli jólétünkre és biztonságunkra. Miért fizessünk be olyan egészségügyi és nyugdíjrendszerekbe, amelyekről nem hisszük, hogy valaha is hasznot húzunk magunkból? Mennyire vagyunk hajlandóak megfékezni saját fogyasztásunkat és kompromisszumot kötni az életminőségünkkel kapcsolatban az éghajlatváltozás elleni küzdelem érdekében? Elvesztettük a nemzedékek közötti szolidaritást, mert nincsenek hiteles pozitív elképzeléseink.